A boon cikke következik, képekkel, videókkal, és a fórumon megjelentek hozzászólásaival. (Kiemelés vörös betűszínnel és személyes vélemény narancs betűszínnel: avas.blog.hu)
Kapcsolódó anyag: Érpatak polgármesterének levele

"Miskolc - A közbiztonság jó, a közérzet pocsék. A jogszabályok módosítása lenne a megoldás, ennek véghezvitele azonban lehetetlennek tűnik.

Vitafórumunkon vita volt, konklúzió is, de nem mondhatjuk, hogy a közeljövőben ezzel megváltozna a helyzet az Avason.

A városrész közbiztonsága volt ez alkalommal a témánk. Meghívott vendégeink és a hallgatóság talán egy dologban jutottak közös nevezőre, hogy megoldást csak a törvényváltoztatás hozhatna, arra viszont semmi esély nincs. Mert közbiztonság az van – ez Szerencsi Árpád, az avasi rendőrörs parancsnoka szavaiból ki is derült – de a közérzet (legalábbis az Avas egy bizonyos részén) kritikán aluli.

Rendszeresen járőröznek

A rendőrparancsnok sok-sok adattal is alátámasztotta kijelentését (nincs is okunk kételkedni bennük), hogy talán még jobb a közbiztonság ezen a területen mint a város más részein. Ez köszönhető annak is, (ezt ő is, a városőrség és a polgárőrség jelen lévő képviselői is hangoztatták) hogy „sokan vannak az utcán”, azaz rendszeresen járőrözik a rendőrök mellett az említett másik két szervezet is. A valós érzet (a közérzet) azonban ettől még lehet nagyon rossz. 620 alkalommal kellett kivonulniuk csendháborítás miatt az idén a rendőröknek, s ez csak a regisztrált alkalmak száma. A parancsnok szerint majdnem a duplája ennek az, amikor nem készült jegyzőkönyv.

Nincs visszatartó erő

– A rendőrség jogalkalmazó és nem jogalkotó – magyarázta Szerencsi Árpád. Lehet, hogy tudnák a kollégák, hogyan kell a problémát megoldani, de kötve van a kezük, s nem tehetik.

Példaként említette: ha sokadszor mennek is ki a csendháborítóhoz, ha sokadszor vonnak valakit felelősségre a szemetelésért, a közterületen való italozásért, maximum pénzbüntetést róhatnak ki a szabálysértőre. A megbüntetettnek azonban nincs miből fizetnie, a behajtás pedig már nem a rendőrség dolga. Azaz, ennek a típusú büntetésnek semmi visszatartó ereje nincsen.

Nem vitás, hogy a csendháborítók számának növekedése a Fészakrakó-üggyel van összefüggésben. Akkortájt vásárolták meg a főleg roma családok könnyűszerrel a lakásokat, s költöztek be csapatostul a panelokba. A fórumunkon résztvevők ecsetelték a kényszerű együttélés részleteit, az agresszivitást, beszéltek a lépcsőházakat, lakásokat elárasztó bogarakról, a hihetetlen koszról, rongálásokról, és a mindennapjaikat megkeserítő hangoskodásról.
(Saját tapasztalataim alapján fontos megjegyezni, hogy az úgymond őslakos cigányokkal szinte semmi gond nincs, ők az idők során egyszerűen beilleszkedtek, csendesen élik életüket.)

Segélyosztás volt

– Már előre félünk a ma estétől – mondták többen is. – Ma érkezett a segély, ma egész éjszaka mulatni fognak.

Ezt a rendőrség is megerősítette, ilyenkor egész éjjel égnek náluk a telefonvonalak, folyamatosan hívják őket a környéken lakók, tegyenek már végre valamit.

Varga Zoltán, a terület egyik önkormányzati képviselője (egyébként jogászember) is a törvénymódosításban látná a megoldást. De mint mondja ezeket csak kétharmados többséggel lehetne módosítani. Ma viszont nincs olyan politikai konszenzus, amivel keresztülvihetők lennének a módosítások. Ha nem is ugyanebből az aspektusból, de többen továbbfűzték a gondolatot, szerintük már azért sem várható törvénymódosítás, mert az ország másik végében – illetve: a közepén – nem értik meg a mi problémáinkat, ott könnyen sütik rá az antidemokratikus, a rasszista bélyeget.
(Ugye a sok bársonyszékes megélhetési "politikus" érdekkörébe nem tartozik bele az ilyen módosítás elfogadása. Vagy pont ez az érdeke?..)

A végső konklúziót Orosz Lajos alpolgármester mondta ki a vita végén. Szerinte nem érdemes a lehetetlenre, azaz a törvénymódosításra várni, meg kell próbálni helyben tenni valamit. Ígéretet tett, hogy a jövő héten leül tárgyalni a közös képviselőkkel és a közüzemi szolgáltatókkal, hogy elkészítsék az adósok listáját, hátha ezzel megnehezítik a nagy hátrálékot felhalmozók mindennapjait. (Ugye ez kissé viccesen hangzik. Kétséges a mindennapok megnehezítése ilyen módon. Ez sem visszatartó erő.) Sokan felkörmölték a számát (512-706), de kérdés, hányan gondolták ezt megoldásnak.

Monstre nyomozás várható (az mit jelent?)

Nánássy Miklós, a megyei rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője a Fészakrakó-ügyről beszélt. Meg akarta nyugtatni az elkeseredett lakókat, hogy a rendőrségi nyomozás – egy teljes csoport dolgozik rajta nap mint nap – folyik. Mégpedig 45 ügyben 550 lakást, lakásonként átlag 7-7 személyt érint, pillanatnyilag 4 milliárd forint lehet a kárérték (a megyében). A megnyugtató szándék azonban nem járt sikerrel, hiszen a nyomozás még sokáig eltarthat – ezt az osztályvezető is többször hangsúlyozta, túl szövevényes az ügy –, az ügyészségi, bírósági eljárásról már nem is beszélve. Legjobb esetben sem kerül pont 2011-nél hamarabb a végére.

Megoldási lehetőségek (?)

Fodor Zoltán, a terület egyik önkormányzati képviselője felvetette, bár már jó néhány térfigyelő kamera működik az Avason, de további négyet szerelnek fel hamarosan, ezzel a városrész fele lesz bekamerázva. (Bekamerázott területen, a gyakorlat ezt mutatja, nem történik bűncselekmény.)
(Jó lenne, ha ez a négy megtízszereződhetne..)

Szerencsi Árpád szerint megoldás lehetne ha – nem várva a törvénymódosításra – bizonyos rendeleteket módosítana az önkormányzat. Például azt, hogy a bolttulajdonosok az üzletük előtti területük állapotáért is felelnének. Akkor csökkenhetne a köztéri italozás, rongálás, szemetelés.
(Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy a bátor bolti eladó rá mer szólni egy csapat ittas és feltehetően agresszív társaságtól, hogy fejezzék be a hangoskodást..)

Szűcs Erika (a bukott miniszter elvtársnő, aki mellesleg valóban az Avason él, de annak is a legszélén, családi házban, nyugodt környezetben - merhogy van ilyen az Avason!) önkormányzati képviselő ígéretet tett rá, hogy kéri az ÁNTSZ-t, menjenek ki fertőtleníteni – akár többször, rendszeresen is – a csótányos, poloskás lakásokba, lépcsőházakba. A lakók bekiabálása: már tavaly megígérte a fogadóóráján, azóta sem történt semmi!

- Hajdu Mariann - "

A vitafórumon megjelentek névsora:

Orosz Lajos, Miskolc alpolgármestere
Pásztor Albert városi rendőrkapitány
Papp Tamás, a közterületfelügyelet vezetője
Nyerges István, a városőrség területi igazgatója
Szakos István, az avasi polgárőrség vezetője
Nyírő Pál közbiztonsági tanácsnok
Fodor Zoltán, Varga Zoltán, Szűcs Erika önkormányzati képviselők
Szerencsi Árpád, az avasi rendőrörs parancsnoka
Nánássy Miklós, a megyei rendőr-főkapitányság osztályvezetője

Bűncselekmények az Avason (2009-es adatok):
(érdemes figyelni, hogy fontosnak tartották közölni a viszonyítási alapokat is)

Lakásbetörések száma: 20 (11 ezer lakás van a városrészben)
Rablások száma: 7
Erőszakos közösülés, közveszélyokozás nem volt
Súlyos testi sértés: 30 (2008-as adat) 24 (idei adat)
Besurranás: 29 (2008-as adat) 8 (idei adat)
Autófeltörések száma: 47 (autók száma az avason: több mint 4 ezer)
Gépkocsilopás: 5
Rongálás: 28
Egyéb lopás:
118 (2008-as adat) 67 (idei adat)
Tavaly 397 ügyben, az idén 287 ügyben indult nyomozás

A fő probléma az egymás mellett élésben van az Avason.
Intézkedés: 2768 eset
Igazoltatás. 3467
Csendháborítás:
620 (a duplája is lehetne, ha mindet regisztrálnák!)

Fontos megjegyzés: a bűnelkövetők 90 százalékban nem azonosak a csendháborítókkal. A bűnelkövetők máshonnan jönnek, nem itt élnek
(fontos volt megjegyezni.. Miért ilyen biztosak ebben? Esetleg tudják is kik követik el, még a lakcímükkel is ilyen tisztában vannak? Ha igen, miért nincsenek már rács mögött? Költői kérdés..)

A beszélgetésből kiemelt mondatok és hozzászólások:

Jobban örülnénk, ha 33 ember béréért (a városőrökre utalt)
15 rendőrrel lenne több az Avason! (Férfi a Szilvás utcáról)

Tudnánk mi a megoldást, de a rendelkezésünkre álló eszközöket alkalmazhatjuk csak. Tehetetleneknek érezzük magunkat (Szerencsi Árpád)

Meg lehetne oldani a problémát a jelenlegi törvényi szabályozással is. Érpatakon a polgármester garázdaságért 72 órás őrizetbe vételt alkalmaz, a visszaesőnek 50 nap elzárás jár. Jogilag lehetőség van rá. Miért nem alkalmazzák itt is? (Szemes István)

Válasz rá: A szabálysértésért őrizetbe vétel létező jogintézmény, itt, Miskolcon alkalmaztuk először az országban. De a csendháborítást, a garázdságot az Avason magánterületen követik el, így nem tudjuk alkalmazni. (Pásztor Albert)
(a fenti néhány sor a kiváló jogi szabályozásról tesz ismét tanúbizonyságot..)

A kisebbségnek is az a jó, ha a többség elégedett vele.
Barack Obama szavait Pásztor Albert idézte

Nem lehet idegekkel bírni. Söpörni lehetett a bogarat, a lépcsőház előtt is szaladgálna (Egy asszony a Szilvás utcából)

Ha a banknak nem fizetnek, nem lakoltatja ki a nemfizetőt, inkább rábeszéli, hogy maradjon még a lakásban albérlőként. Így van még esély, hogy pénzéhez jut. Rengeteg joghézag van… (Fodor Zoltán)

Ha mi nem fizetünk, azonnal jön a felszólítás. Ők fütyülnek rá, aztán taxival mennek a Tescoba vásárolni.
(Asszony a Szilvás utcáról)

Nap mint nap bilincsben elvisszük őket. Mit tehetünk még többet??!! (Szerencsi Árpád)

A lakók többségének nem az a problémája, hogy banki tartozása van a lakótársnak, hanem hogy bekerültek a közösségbe, s nem tudnak velük együtt élni. (Asszony a Szilvás utcáról)

Telefonálunk a rendőrségre, mert nem bírjuk a zajt. Azt válaszolják, biztos a tűrőképességünkkel van a baj, és ők nem tudnak mit csinálni. (Egy nő a lakótelepről) (Bicskanyitogató, amennyiben ez valóban így történt.. Jó lenne, ha a hölgy tudná hívása idejét, és esetleg a rögzített bejövő rendőrségi hívások közül kiderülne, melyik díszhuszár sündisznócska szolgált és védett az adónkból)

Egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben. (Nyírő Pál)

A közös képviselő bejelentette az ÁNTSZ-nek, hogy iszonyú állapotok vannak az egyik lakásban. Kijöttek, be sem mentek a lakásba (holott csak egy madzag van kilincs helyett), s nemsokára jött a hivatalos papír, megbüntették a társasházat 1 millió forintra az állapotokra hivatkozva. (Lakó a Szilvás utcáról)
(A társasházat büntetik meg??? Tessék, amint látjuk, a lakók duplán megisszák ennek a levét, persze egyszerű az ÁNTSZ részéről kiróni a bírságot, mint érdemben tenni bármi hasznosat)

Nincs közrend és közbiztonság. Ez alkotmánysértésnek minősül. Kapjanak még egy hónapot, állítsanak össze egy programot, ha nem működik, akkor fel kell oszlatni az önkormányzatot.
(Szemes István)

Válasz rá:
Kikérem magamnak a kollégáim nevében! Van közbiztonság! Az embereim keményen hajtanak. Az más kérdés, hogy nincs eszköz a kezükben. Ez nem Hollywood, itt nem vehet DNS-t a rendőr az elkövetőtől. (Szerencsi Árpád)

Ezek akadémiai viták. Ez olyan fölösleges, amin mi túl vagyunk. Egy biztos, én nem fogom megélni, hogy jobbra foduljanak a dolgok. (Egy férfi a Szilvás utcából)

Forrás: Észak-Magyarország

Címkék: fórum rendőrség képviselő szomszédok szemét közbiztonság boon varosorseg

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr981505812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása