Avasőrség? Meglátjuk. Hátha

 2009.04.07. 16:43

Cikk a Városőrség kezdeteiről. (Piros kiemelések: AvasBlog)
Villámvoks, és kommentek az eredetiben.

"Miskolc - Az avasiaknak feltett kérdésre, hogy nem várnák-e a rendőrségtől ugyanazt, mint a városőr kft-től, meglepő választ kapunk.

A csütörtöki, miskolci közgyűlési ülés dönt arról, hogy Miskolc
(a Miskolc Holding) szerződést köt-e azzal a budapesti céggel, amelyik városőri szolgálatot lát majd el az Avason. Egyelőre két hónapig, 20 millióért. Vagyonőri jogosítványokkal. Azután, ha jók a tapasztalatok, vagy ők vagy mások – a pályáztatás után – folytatják.

Sorra betörtek

Mielőtt felmegyünk olvasóinkkal az Avasra, hogy megtudjuk néhány ott élőnek mi a véleménye, eláruljuk: tudomásunk szerint lesz ilyen (hasonló, de azért igencsak más) a Lyukóvölgyben is. Hogy milyen is lesz a völgyőrség, arról még nincs hivatalos információnk.

A Szentgyörgy utcának azon a szakaszán kezdjük sétánkat-kérdezősködésünket, ahol a Szilvás utca beletorkollik.
Megyünk felfelé, lefelé, bekukkantunk pár boltocskába,
ahol egyáltalán nem akarnak névvel megszólalni a boltosok. Természetesen fényképről se lehet szó, de még csak azt se említsük meg, milyen boltban is jártunk.

Tudniillik félnek. Az elmúlt hetekben – mondják – szinte az összes boltba betörtek. Pedig nem messze a rendőrség, van térfigyelőkamera is, mégis. Igen, hallottak a tervezett városőri szolgálatról, jónak tartják az ötletet, bíznak benne, hogy lesz eredménye. A kérdésre, hogy nem várnák-e el a rendőrségtől ugyanazt, amit most egy kft-től remélnek, meglepő választ kapunk. Nem, mert tudják, mennyi dolguk van az avasi rendőröknek,
és mert belátják: nem lehetnek mindenütt ott. Úgy gondolják, a városőrök járőrözése, fellépése jól kiegészíti majd a rendőrök és polgárőrök szerepét.

Ha besötétedik

Egy név nélkül válaszoló Szilvás utcai lakó elmondja:
három éve költöztek oda, akkor még minden rendben volt.
Azután egyszercsak egyre többen lettek az olyan új lakók,
akik fittyet hánytak az együttélés legelemibb szabályaira. Hangoskodás, dáridó, a napszakok figyelmen kívül hagyása.
Az illető azt mondja: „Ha besötétedik, le nem engedném a 14 éves lányomat. De nappal se biztonságos errefelé. A barátom 18 éves lányától két lány próbálta meg erőszakkal elvenni a buszmegállóban a fülbevalóját. Egy botos bácsi segített szorult helyzetében.”

Szinte kivétel nélkül minden megkérdezett javulást vár az említett városőrségtől. Egy valaki viszont emlékeztet arra, mit is hallott Lakatos Attilától, a megyei vajdától. És ő neki hisz. Hogy miről van szó? Elolvashatják Megkérdeztük című összeállításunkban, hogy mit is mondott Baricska István.

Megkérdeztük

Ön bízik az avasi városőrség hatékonyságában?

Debreczeni László, akinek a Szilvás utcában van lakása, garázsa, elmondta: bár neki még nem esett bántódása, sokakról tud, akiknek viszont igen. Nagyobb biztonságot remél az avasi városőrök fellépése nyomán, mint amiben eddig éltek.
Kovács Péterné a Testvérvárosok útján lakik. Így fogalmaz: „Félni kell, rettegni kell. Főleg, ha eljön az este. Gyakran hiányos a közvilágítás, a lámpákat kiverik.”
Jávorszki Géza akkor tud majd véleményt mlndani, ha eredményt lát. Nagyon várja a közbiztonság javulását, a menye is ott lakik, a szomszéd házban. Nem érti, hogy a térfigyelő kamera ellenére is történnek ott bűnesetek. „Nekem már vették el az utcán a táskámat” – idézi fel az őt ért támadást Kerényi Sándorné. Kik voltak, mifélék? Nem tudja: két férfi, de nem látta őket, mert sötét volt, és hátulról támadták meg. Pedig már majdnem otthon volt, a kapukilincsen volt a keze.
Porkolábné Csákvári Emőke tíz éve lakik ott, soha, semmi rosszat nem tapasztalt – igaz, 30 méterre lakik a rendőrségtől –, hallani persze hallott. Nem tartja rossz ötletnek az avasi városőrséget.
Baricska István szerint nem lesz eredménye a városőrség bekapcsolásának, mert – mint mondja – osztja Lakatos Attila  vajda véleményét.
„A cigány bűnözőket csak a cigány bűnüldözők tudják megállítani.”

- Szabados Gábor -"

Címkék: közbiztonság boon varosorseg

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr281052066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása